Háromszáz milliós beruházással újul meg az egykori Temaforg Vállalat helyszíne | 2018-05-17


300 milliós beruházással
újul meg az egykori
Temaforg Vállalat helyszíne


Támogatási szerződést írt alá a napokban Mohács Város Önkormányzata, amelynek értelmében a „TOP-2.1.1-16-BA1-2017-00002” azonosító számú „Mohács egykori Temaforg Vállalat barnamezős területének rehabilitációja” című pályázatára az igényelt 300 milliós, vissza nem térítendő forrást felhasználhatja.

A tervezett beruházás keretében a kihasználatlan toldaléképületek bontása mellett a Tímár utcai kétszintes üzemépület funkcióváltó felújítása, sportcentrummá történő átépítése valósul meg. A földszinten transzformátor-helyiséget, recepciót, öltözőket, kültérről is elérhető vizes helyiségeket, valamint különböző kereskedelmi és szolgáltató egységeket alakítanak ki. Az épület emellett a jachttal, motorcsónakkal érkező vízi turisták számára áram- és vízvételi, valamint hulladék- elhelyezési lehetőséget biztosít. Az emeleti részen a páratlan dunai panorámával rendelkező sportcentrum két fallabdapályával és egy multifunkcionális fitneszteremmel fogadja majd a sportolni, kikapcsolódni vágyókat.
A beruházással megújuló energiaforrások alkalmazása szintén megvalósul, ugyanis az épület tetőszerkezetére napelemet helyeznek el. A lebontásra kerülő melléképületek helyén egységes burkolatú, díszvilágítással ellátott köztér lesz, ahol műalkotások, utcabútorok kapnak helyet, a közbiztonságot pedig kamerarendszer telepítése fogja szolgálni.
A kialakítandó tér keleti része a Duna-parti felső sétány szintjéhez igazodik, itt gumiburkolatú területen street workout park kialakítása tervezett, valamint aktív szabadidős sportpark létesül, melyekhez eszközbeszerzést ugyancsak tartalmaz a pályázati forrás.
Az egykori gyárépület Szent János utca felőli részén személygépkocsi-parkolókat alakítanak ki, melyek közül kettő mozgáskorlátozottak részére lesz alkalmas. A Szent János utcában további két autóbusz-parkoló is készül.
A 300 milliós pályázati támogatást elnyert és 2021. március végére befejezni tervezett fejlesztés eredményeként új, közösségi funkciókkal gazdagodó, fenntartható terület jön létre városunkban, mely a településképet meghatározó, frekventált Duna-part eddig elzárt területeit nyitja meg Mohács polgárai és az ide látogatók számára. Berta Mária


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


2018-09-12 - 2018-12-31
Babamasszázs-tanfolyam indul a könyvtárban
2018-09-18 - 2018-12-31
Ringató a könyvtárban...
2018-12-13 - 2018-12-20
Elmarad a mára meghirdetett Szécsi Pál-emlékest!
2018-12-13 - 2019-01-15
FODROZÓDÁS – Reining Vivien tárlata
2018-12-14 - 2019-04-28
Kettős kiállítás nyílik a moziban
2018-12-22 - 2018-12-23
Házhoz jön a betlehemes...
2018-12-26 - 2018-12-27
Kéz a kézben szabadon... (koncertmeghívó)
2018-12-31 - 2019-01-01
Szilveszter a Mohácsi Polgárok Olvasókörében
2018-12-31 - 2019-01-01
Szilveszteri batyusbál az IC-ben!
2019-01-26 - 2019-01-27
Két remek színházi előadás januárban: már kaphatók jegyek!

Térfigyelő kamera
 
 
Városi TV Mohács
Üzenjen nekünk !!