Szép érmeket hozott az évadnyitó | 2019-03-05


Szép érmeket
hozott az évadnyitó


Egy országos erőpróbán való indulással kezdődött meg karate szakosztályunk idei versenysorozata. Február 17-én, amikor még minden kisgyermek békésen aludt, mi korán keltünk és fél 8-kor már zötyögtünk is Budapest felé, ahol várt minket az Országos Wado Budapest és Vidék Bajnokság.

– A megnyitó után kezdetét vette az izgalom, amikor is tanítványaink a küzdőtéren adtak számot tudásukról. Nagy, kerek szemekkel és sokszor lefelé görbülő szájjal vették tudomásul: innen már nincs visszaút, küzdeni kell keményen, csak a cél lebeghet a szemük előtt – hallhattuk hazajövetelük után Dallos Évától. – Csodálatos érzés volt edzőként is látni, miként alkalmazták, használták azt a sok tudást, technikát, amit a felkészülés során elsajátítottak. Megtudtuk: karatézóink örömmel neveztek e küzdelemsorozatra, hiszen a megméretés már a nevében is hangsúlyozza, hogy a hazai szakági vezetés számára fontos a vidék jelenléte is e sportágban. A kiírás rendezője – komoly múlttal a háta mögött – a Bisztrony család volt, amely ezúttal is profin tette a dolgát, színvonalas, gördülékeny lebonyolításról gondoskodva. Dallos Éva hozzáteszi: az országos versenyre – melyen 14 egyesület 300 versenyzője indult – legkisebb, kezdő tanítványukat is nevezték, aki élve a bizalommal dobogós helyen végzett.

– Kiemelkedően szerepelt Lantos Gergő harc kategóriában aranyéremmel, Jáhn Dominik formagyakorlat kategóriában ezüsttel és Jónás Ákos, aki több küzdelem után verekedte be magát a döntőbe. A többi versenyzőink is nagy elszántsággal szerezte meg dobogós helyét, helyeit. Boldog vagyok , hogy edzőként ilyen gyönyörű pillanatokat kapok egy versenyen a tanítványaimtól, akik heti három edzésen vállalják a felkészülés terheit.

Mohácsi eredmények
(zárójelben a születési évszám):

Lantos Zsófia (2012) ezüst, bronz
Jaksic Tin (2013) ezüst, bronz,
Lantos Gergő (2010) arany, bronz
Horváth Kenéz (2009) bronz, bronz
Jáhn Dominik (2010) ezüst, bronz
Walter Dániel (2010) bronz, bronz
Jónás Ákos (2008) ezüst
Mikóczi András (2007) bronz
Belló Zalán (2006) bronz
Ignácz Debóra (2003) -
Gill Dóra Nikol (2004) ezüst


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


2019-01-22 - 2019-09-07
Kész az idei, városi nagyrendezvények naptára
2019-05-10 - 2019-05-31
Mohácsi korsósok és fazekasok
2019-05-16 - 2019-06-10
25 éve a vizuális oktatásban (meghívó)
2019-05-18 - 2019-06-20
Erdélyi arcélek (kiállításmegnyitó)
2019-05-21 - 2019-05-22
Jótékonysági vásárra várnak
2019-05-25 - 2019-09-01
Szálljon fel Ön is új kirándulóhajónkra: indul a Mohácsi I!
2019-05-26 - 2019-05-26
Koncertre hívjuk: dalok 1979-ből...
2019-05-31 - 2019-05-31
Egy nap az EGÉSZSÉGÉRT!
2019-10-17 - 2020-03-19
Előadások ősztől: már vásárolható színházbérlet!

Térfigyelő kamera
 
 
Városi TV Mohács
Üzenjen nekünk !!