Isten éltesse, Ilonka néni! | 2019-07-09


Isten éltesse, Ilonka néni!


Június 24-én ünnepelte 90. születésnapját Szalai Imréné. Szépkorú polgárunkat Cserdi Áron alpolgármester köszöntötte (képünkön), átadva Szekó József jókívánságait és miniszterelnökünk köszöntő emléklapját.
Ilonka néni 1929-ben született Újsolton, jobb módú földműves családban. A család foglalkozásából következett, hogy már nagyon fiatalon elkötelezte magát a kemény munka mellett, ez tanította meg a szorgalomra, a kitartásra, a családi összetartozás érzésére, a szülők és a testvérek iránti megbecsülésre, szeretetre.
Élete aktív részét Újmohácson élte, dolgozott Mohácson a savanyítóüzemben, Újmohácson az óvodában szakácsként, valamint nyugdíjba vonulásáig Homorúdon a gépjavító állomáson.

Férje 1986-ban bekövetkezett  halála után embert próbáló évek következtek: egyedül akarta az újmohácsi szülői házat és kertet fenntartani, ebbe négy év küzdelem után belefáradt, s családi egyetértéssel megvált a fáradságos munkával, önerőből létrehozott családi otthontól. Veszprémbe, a lányáékhoz költözött. Igazából azonban a szíve mindig visszahúzta Mohácsra, vonzotta a régi élete, a rokonság, a barátok és ismerősök közelsége. Támaszai mindig a gyerekei voltak, akik közül jelenleg a legfiatalabbal, Imrével él egy háztartásban, mert két lánya évtizedek óta távol lakik Mohácstól. Mindig szeretett kézimunkázni, imádott kötni, a város több busócsoportját látta el hosszú éveken keresztül bütykös harisnyával…
Adja a sors, hogy még nagyon sokáig jó erőnek és egészségnek örvendjen, tudjon örülni a hét unokájának és családjaiknak, valamint tíz dédunokájának. Még sok boldog évet, derűt és vidámságot!



 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


2019-01-22 - 2019-09-07
Kész az idei, városi nagyrendezvények naptára
2019-05-25 - 2019-09-01
Szálljon fel Ön is új kirándulóhajónkra: indul a Mohácsi I!
2019-05-29 - 2019-08-25
Ön is láthatja az Apáca Show musicalt!
2019-07-07 - 2019-07-28
Minden vasárnap útra kel az új kirándulóhajó!
2019-07-20 - 2019-07-21
III. Duna Menti Halfesztivál
2019-10-17 - 2020-03-19
Előadások ősztől: már vásárolható színházbérlet!

Térfigyelő kamera
 
 
Városi TV Mohács
Üzenjen nekünk !!