614-ből 13 | 2019-07-10


EMLÉKEZÉS A DEPORTÁLÁSOK
KEZDETÉNEK 75. ÉVFORDULÓJÁN

614-ből 13

Ősi, zsidó fúvóshangszer, egy kosszarvból készült sófár hangjait verték vissza az Eötvös utcai zsidó emlékművet körbevevő épületek falai június 30-án vasárnap kora délután. A fájdalmasan szép hangok a hetvenöt éve deportált, majd legyilkolt izraelita honfitársaink emlékére szóltak.

Közel harmincan voltak ott a jelzett időben e kegyhelyen, hogy az áldozatokra emlékezzenek. Az együttérző megjelentek mellett olyanok is eljöttek, akik személyesen is érintettjei a vészkorszaknak: szüleiket, nagyszüleiket, testvérüket és más rokonaikat vagonírozták be 1944-ben, hogy aztán távol a szülőföldjüktől elpusztítsák őket. A halál messze volt: a szavakkal ki nem fejezhető fájdalom máig közel.
Éppen hetven éve, hogy átadták e mementót, amely a Mohácsról és környékéről elhurcolt 1.120 vértanú áldozatára emlékeztet. Városunkból 614 zsidó fiatalt, középkorú és öreget vittek el erőszakkal (az ő nevüket olvashatjuk az Eötvös utcai emlékmű márványlapjain), közülük mindössze 13-an tértek haza a vész elmúltával.
– Hatalmas lelki és emberi erő kellett e keveseknek a túléléshez, szeretetteik elvesztésének feldolgozásához és ahhoz, hogy képesek voltak beszélni róla és emlékezni e szörnyűségekre: mert aki emlékezik, az újra is éli e borzalmakat – mondta Cserdi Áron. Alpolgármesterünk úgy vélte: nehéz szavakat találni a 75 évvel ezelőtt történtekre, nehéz, s talán nincsenek is rájuk szavak. Azért sincsenek, mert akiket elpusztítani vittek, nem volt semmi bűnük, nem követtek el semmit – emlékeztetett. Beszéde végén köszönetet mondott mindazoknak, akik nem hagyták és hagyják feledésbe merülni a történteket, s szavai szerint köszönet illeti azokat is, aki ma képesek közösen emlékezni, kéz a kézben, faji és felekezeti hovatartozás nélkül.

A megjelentek között ott volt az a mohácsi származású Orbán Dániel is, aki szintén családtagjait, felmenőit veszítette el a II. világháború idején, s akit egykori osztálytársai, barátai, ismerősei nagy-nagy szeretettel üdvözöltek a főhajtás előtti percekben. A 70 esztendős férfi meleg szavakkal köszönte meg önkormányzatunk szerepvállalását az emlékezés megrendezésében. A folytatásban Rosenfeld Dániel Imre kántor beszélt a helyszín múltjáról. Mint megtudhattuk, egykor itt állt a zsidó polgári iskola, amelyet a világégés idején egy eltévedt bomba semmisített meg. A gyilkos szerkezetet valójában egy utánpótlást szállító dunai uszálynak szánták. Az emlékművet 1949-ben Orbán Dániel nagybátyja, Dr. Orbán Vilmos emeltette, s az elmúlt évtizedekben többször is felújították.
– Sokan és sokszor feltették már a kérdést, hogy ki a felelős e borzalmakért – hallhattuk Rosenfeld Dániel Imrétől. – Azt gondolom, bár az újkori magyar kormány európai viszonylatban is sokat tesz azért, hogy a szélsőséges, kirekesztő nézetek idehaza ne kaphassanak újból erőre, a gyűlöletbeszéd, az antiszemitizmus megnyilvánulásaival mégis újra és újra találkozhatunk. Az egyház képviselője úgy vélte, az ilyen jelenségek elleni fellépésnek a közöny az egyik legnagyobb ellensége. Elhangzott: az egyénnek és közösségnek képessé kell válnia arra, hogy magában és köreiben békét teremtsen – ha ezt meg tudja tenni, a mások iránti közönyt a gyűlölködőkkel való szembefordulássá, a nemtörődömséget „törődömséggé” lesz képes formálni. A szertartáson magyar és héber nyelvű imák, fohászok, énekek hangoztak el az elpusztítottak lelki üdvéért, s azért, hogy e borzalmak soha többé ne ismétlődhessenek meg.
„Uram, fogadd örök oltalmadba mártírjaink megszenvedett lelkét! Lelkük legyen egybefűzve az élők kötelékével!...” – hallhattuk. Az emlékezés koszorúját közösen helyezte el az emlékműnél Orbán Dániel, Rosenfeld Dániel Imre és Cserdi Áron.

Az esemény végén Rosenfeld Dániel Imre mutatta meg a jelenlévőknek az imaterem méltatlan állapotát: a repedező, pókhálólepte falak, a mennyezeti vakolat földre hullott darabjai, az egyre inkább az enyészeté váló berendezési tárgyak, bútorok már csak nyomokban emlékeztettek a múltra. Ahogyan körbepillantottunk, azt láthattuk: a helyiségnek nincs egyetlen szeglete sem, amit ne kéne felújítani, rendbe tenni. Amint azt a kántor elmondta, többeket igyekszik majd megszólítani ez ügyben, talán így sikerül megmenteni e vallási és történelmi szempontból oly fontos helyszínt a teljes pusztulástól. Szomorú, egyben reménykedő arccal vette a kezébe és tartotta magasba a terem végében talált, évtizedek óta ott heverő, szebb napokat is látható tálitot, azaz imakötényt. Talán egy nap újra magára öltheti valaki – nézett végig a körbe állókon.
Úgy legyen.


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


2019-08-24 - 2019-11-16
13 meccs vár ősszel futballistáinkra (bajnoki menetrend)
2019-09-10 - 2019-12-17
Újra indul a könyvtárban a Ringató
2019-09-18 - 2019-11-23
„Mindig nyíló virágok” – A házasság szentsége a főkötőkön keresztül a népművészetben
2019-10-11 - 2019-11-16
Útkereséseink – kerámiakiállítás
2019-10-17 - 2020-03-19
Előadások ősztől: már vásárolható színházbérlet!
2019-10-18 - 2019-10-25
Két rendezvény a könyvtárban
2019-10-24 - 2019-10-24
Könyvbemutató a Német Nemzetiségi Házban
2019-10-26 - 2019-10-26
Halászlevet főznek az olvasókörben
2019-10-26 - 2019-10-26
Disznót vágnak a Sokac-körben
2019-11-10 - 2019-11-10
Koncertre hív a Mohácsi Zenészek Baráti Köre

Térfigyelő kamera
 
 
Városi TV Mohács
Üzenjen nekünk !!