Mérlegen az első 100 nap - Csorbai Ferenc polgármester értékelője | 2020-02-12


CSORBAI FERENC
POLGÁRMESTER ÉRTÉKELŐJE

Mohács Mindenkié!
Mérlegen az első 100 nap


Tragikus esemény idézett elő egy olyan helyzetet, időszakot Mohács életében, melyben mindannyian igyekszünk megbirkózni egy nagyszerű városvezető, Szekó József Polgármester Úr hiányával. Máig próbálunk alkalmazkodni az új valósághoz és folyamatosan erőt gyűjtünk, hogy a közmegegyezés szerint helyesnek ítélt úton mehessünk tovább. A veszteség szívszorító. De erőt ad a tudat, hogy a Város biztos alapokon áll, szorgalmas, érző emberek közössége alkotja. Mindenekelőtt nekik, Önöknek kell köszönetet mondanom, hogy ebben a nehéz időszakban is támogatóak, megértők és segítőkészek voltak.

Tavaly ősszel nemes és tisztességes versenybe álltam bele és abban a küzdelemben akartam megmérettetni magam. A sors azonban tragikusan közbeszólt, ám pont ez, a minden nehézen átsegítő közösség adott erőt, hogy vállaljam a város vezetésének ezen időkben különösen megpróbáltatást jelentő feladatát. Szándékom, ambícióm egyértelmű volt mindig is. Ezért is került rám óriási súllyal a felelősség, hogy a Város biztonságos, zavartalan működését biztosítani tudjam. Úgy érzem – és erről Önök is nap, mint nap biztosítanak a piacon, az utcán vagy akár a Hivatalban –, hogy sikerült.

Megbízható városvezetést ígértem. Azt ígértem, hogy ezt a csodálatos várost az őt megillető rangon értelmezzük és működtetjük. Dolgos napok vannak mögöttem. 

A becsület megköveteli, hogy polgármesterként számot vessek az első száz nappal. A városvezetést nem magánügynek tekintem, nem is egy szűk kör kiváltságának, hanem párbeszédben kimunkált, tiszta, szakmailag megalapozott célok megvalósításának, amely csakis a város polgárainak egyetértésével lehetséges. Ezért is állítottam vissza a polgármesteri fogadóóra gyakorlatát. A városlakóknak jogukban áll elmondani kéréseiket, észrevételeiket. Jó döntésnek bizonyult! Az emberek örömmel fogadták, mondanivalójuk bőven volt és van. Elvárásom, hogy a képviselői fogadóórák is jelentőséggel bírjanak. Az itt élők szavazata egy felhatalmazás a párbeszédre, ezt pedig minden megválasztott képviselőnek komolyan kellene vennie. Ennek jegyében a testületi ülés újra sajtó- és köznyilvános – az összes ülést élőben nézhetik a Városi TV Mohácson. Szabad és elsősorban szolgáltató Önkormányzatot ígértem, mely minden mohácsi lakos megbízható partnere. Az első száz nap után úgy ítélem meg, hogy jó úton járunk.

A Város gazdálkodása stabil.
Ám sok megvalósítandó célunk van.
· Kiemelkedő jelentőségű a mohácsi Duna-híd projekt, fontosnak tartom, hogy ne álljanak le a munkálatok.  
· Mivel tovább kell fejlődnünk, befektetőkkel kezdeményeztem tárgyalásokat, az ipari park lehetőségeinek jobb, hatékonyabb kihasználása érdekében. 
· Fel kellett gyorsítanunk a Deák téri beruházást, hogy a Város legrangosabb és nemzetközi presztízzsel is bíró rendezvényére, a Busójárásra igénybe vehető legyen. 
· Mohács „zászlóshajó-programja” lehet a selyemgyári beruházás, amely egyben területrehabilitáció, városképet meghatározó épületfelújítás, tartalmaival a város, sőt, az egész térség lakosságát szolgálja.

Az említett projektek Szekó József Polgármester Úr vezetése idején indultak, célom, hogy ezt az örökséget tovább vigyem, annál is inkább, mert sok bennük az innováció, a kreativitás és a város javát szolgálják. A folyamatban lévő fejlesztésekről és tervezett beruházásokról a Baranya Megyei Gazdasági Fórumon is beszámoltam. Hiszen nem csak a szakmai világot szükséges beavatnunk terveinkbe. Valószerű elvárása a mohácsi embereknek, hogy kellő időben tájékoztatást kapjanak a fejlesztési elképzelésekről, azok ütemezésről.
Biztos vagyok benne, hogy a pártpolitika érdeke nem való előrébb a Város érdekénél. Ezért is különösen fáj, hogy ma nem egy elismert egészségügyi szakember Mohács alpolgármestere. Meggyőződésem: dr. Szigeti József nem csak a város jobb sorsra érdemes egészségügyi rendszeréért és a mohácsiak egészségéért tudna sokat tenni. Ő egy széles látókörű vezető, aki más területeken egyaránt hasznosan tudná szolgálni az itt lakókat.

Itt kell felhívnom a figyelmet egy valós problémára, amely jól látható és nem bagatellizálható el a jelentősége: dacára annak, hogy nőttek az adóbevételek, a Város népességmegtartó ereje nemhogy nőtt, hanem inkább csökkent. Ezért egy rég esedékes bérfejlesztési programot dolgozunk ki, a köz- és versenyszféra közti bérkülönbség csökkentése érdekében, amely érinti az önkormányzatnál, önkormányzati cégnél és az intézményeknél dolgozókat is. Meggyőződésem, hogy ennek a városi gazdaság egészére tovagyűrűző, pozitív hatása lesz és sokaknak nőhet a fizetése.

Mohács, a hozzá kötődő történelmi és kulturális hagyományaival az összmagyarság számára kincs, a nemzeti identitás része. Ígéretem volt, hogy a jelentős vonzerőket a turisztikai szolgáltatásokkal ötvözve versenyképes területként fogjuk megjeleníteni Mohácsot és a térséget a turisztikai piacon. Definiáltan ezt a feladatot egy újonnan megalakult negyedik, a kultúráért és az idegenforgalomért felelős bizottság látja el. Ezzel párhuzamosan összevontam a Város kulturális életét meghatározó, de különböző intézményekben dolgozó kollégákat, akik immár ütőképes csapatként színvonalasabban és biztonságosabban szervezik a már jól ismert és új, városi programokat. Egy „Nyári Színház” létrehozásába vágtunk, amely nagyszabású kulturális projektnek ígérkezik. Tárgyaltam az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának magyarországi vezetőjével, a Busójárás szellemiségének, értékeinek még erősebb pozicionálása érdekében. A MAZSIHISZ képviselőivel pedig a mohácsi zsidóság még fellelhető értékeinek megmentése ügyében egyeztettem.

A Város kulturális és közösségi életének meghatározó szereplője a Közkincs Egyesület, mostantól még dinamikusabb, még élőbb lesz e szerep. Kultúránk része a megjelenés, az arculat, az épített környezet milyensége és minősége – hogy ne tévesszünk irányt, főépítészi fórumot tartottunk, ahol sok impulzust kaptunk a városkép, a városimázs formálására.

Kampányomban is gyakran elmondtam, hogy új típusú együttműködésekre van szükség, újra kell gondolnunk kapcsolati hálózatunkat. A nemzetközi kapcsolatrendszerünk felfrissítése érdekében az első száz napban Mohács két testvérvárosával tárgyaltunk: a Hessen tartományi Bensheim városa és Isztambul Beykoz nevű kerületének képviselőivel cseréltünk tapasztalatokat. Meggyőződésem, hogy jobban, okosabban is mozgósíthatjuk külföldi összeköttetéseinket. Ehhez horvát, lengyel, francia és székely testvérvárosainkkal is sokkal erősebb gazdasági, kulturális kooperáció kialakítására van szükség. Szép, sok lehetőséggel kecsegtető feladat, a munkát elkezdtük.
Fontos vállalásom volt a biztonság, a közbiztonság erősítése. Mert hiába vannak nagyvonalú terveink, látványos és gazdag beruházásaink, jelentős megtakarítása a városnak, ha például nem biztonságos a közlekedés a legforgalmasabb útszakaszokon.

Új rendőrkapitány került a városi kapitányság élére, akivel a bűnmegelőzésről, a droghelyzetről és a közterületi kamerarendszer fejlesztéséről tárgyaltam. Tájékoztatást kértem az önkormányzat és az önkormányzati cégek, intézmények és szervek munkavédelmi, tűzvédelmi szabályozásáról, ahol hiányosságot tapasztaltam, ott elkezdtem felszámolni azt.

Mozgalmas, tevékeny időszak van mögöttem. Az első száz napon több száz programon, találkozón vettem részt, tárgyalópartnereim között voltak cégvezetők, hatóságok irányítói, oktatási, egészségügyi intézmények vezetői, egyházi méltóságok, politikusok, a kultúra-, a civil és üzleti világ képviselői. Minden egyes alkalommal azt tudatosítottam magamban, hogy sem az élénk gazdaság, sem a közösség szilárdsága, sem az egészséges környezet nem tartható fenn támogatók nélkül. Minden találkozón arra törekedtem, hogy Mohács és az itt élők érdekeit szolgáljam. 

Világos elképzeléseim vannak és a legfontosabb célra összpontosítok: a Város népességmegtartó erejét növelni. Hogy Mohács egy igazi ékszerdoboz legyen, ahol jó élni és megéri dolgozni. 
Úgy gondolom, hogy az első száz nap
erről a szándékról tanúskodik.

Megyünk tovább! Mohács Mindenkié!


Csorbai Ferenc
polgármester   


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


2019-10-17 - 2020-03-19
Előadások ősztől: már vásárolható színházbérlet!
2020-01-01 - 2020-12-31
Útjára indult a Mohácsi Polgári Szalon
2020-02-20 - 2020-02-25
BUSÓJÁRÁS 2020 (teljes, részletes program)
2020-03-08 - 2020-03-08
Tamások jönnek…

Térfigyelő kamera
 
 
Városi TV Mohács
Üzenjen nekünk !!