Gyerekrajzokon a város értékei | 2022-01-17


Gyerekrajzokon
a város értékei

Ünnepélyes díjátadó a Városházán

Hol volt, hol nem volt… – Akár így is kezdődhetne következő tudósításunk, hiszen egy olyan, országos képzőművészeti pályázatról lesz benne szó, amelyet még tavalyelőtt tavasszal hirdettek meg. A kiíráson számos mohácsi diák szerepelt igen sikeresen, ám az ünnepélyes díjátadót a vírushelyzet miatt újra és újra el kellett halasztani. Az ifjú alkotók nemrég vehették át jutalmukat a Városházán…

Még 2020 nyarán érkezett meg Mohácsra a Város- és Faluvédők Szövetsége elnöke, az azóta elhunyt, nemzetközi hírű Ráday Mihály levele arról, hogy diákjaink igen eredményes résztvevői voltak az általuk meghirdetett, „Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” elnevezésű pályázatnak. A díszteremben a jelenlévők M. Bugarszki Norberttől, aki maga is tagja a Város- és Faluvédők Szövetségének, megtudhatták: az ünnepélyes díjátadót sem akárhol, a Budai Várban szerették volna megtartani, ám a Covid-helyzet sajnos többször is közbeszólt. A nagynevű, az értékmentést és értékmegőrzést a zászlajára tűző civil szerveződés végül úgy döntött: nincs értelme tovább halasztani az eseményt, minden, érintett diák a szülővárosában vagy -falujában vegye át megérdemelt jutalmát: a mohácsiak Mohácson. Így is történt, a meghívottakat a polgármesteri hivatal dísztermébe várták egy decemberi napon.

A díjakat, okleveleket és értékes könyveket, kiadványokat Cserdi Áron alpolgármester adta át a diákoknak. A nem kevesebb, mint tizenhét díjazottból tizenegyen lehettek ott felkészítő tanáruk, Magyarné Manga Anett kíséretében. Ami a részleteket illeti, a Park Utcai Katolikus Általános Iskola 5. C osztályából négyen is első helyezést értek el: Kult Ármin, Simon Hermina, Belló Dalma és Lantos Gergely. Ugyancsak ebből az intézményből tíz második helyezettünk is van: a 3. C-s Verbulecz Júlia, Fazekas Benett és Schweitzer Csenge, a 4. A-ba járó Száler Máté és Emmert Olivér, a 4. C-ből Rumán Míra és Rapajkó Luca, továbbá az 5. C-ben tanuló Páli Piroska. A Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, Beke Kata és Szegedi Luca ugyancsak második helynek örülhettek, utóbbi a tavalyi kiírás óta középiskolában folytatja tanulmányait. Különdíjban részesült a fotóival résztvevő Horváth Dorina, valamint Nagy Lili: pályázóként mindketten a Park Iskolába jártak, azóta középiskolába mentek. Egy írásos pályamű szintén országos elsőséget hozott készítőjének, jelesül Magyar Leventének, a Kisfaludy Károly Gimnázium 12. B osztályos diákjának, aki „A hagyomány, ami átölel” címmel a Busójárás múltját és jelenét dolgozta fel. A mohácsiak nevében gratulálunk valamennyi díjazottnak és felkészítő tanáruknak, Magyarné Manga Anett tanárnőnek.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


2022-02-15 - 2022-09-15
Lesz népdaléneklési verseny, de később...
2022-05-28 - 2022-05-29
Sokac bálba hívjuk...
2022-05-28 - 2022-05-28
Várják a népdalosokat...
2022-05-29 - 2022-05-29
VÁROSI GYEREKNAP
2022-05-30 - 2022-06-02
Imahét a keresztények egységéért 2022
2022-05-30 - 2022-05-30
Búcsúzó növendékek hangversenye (meghívó)
2022-06-03 - 2022-06-03
Trianoni megemlékezés
2022-06-20 - 2022-08-26
Strandkönyvtár az uszodában!
2022-06-27 - 2022-08-19
Idén is lesz Strandtábor, már lehet jelentkezni!
2022-10-13 - 2023-03-21
Már kaphatók bérletek az induló színházi előadássorozatra

Térfigyelő kamera
 
 
Városi TV Mohács
Üzenjen nekünk !!